Lépésről lépésre - a hosszú távú, stabil edzői karrier 2. rész

Elhoztuk Csurgó Krisztina írásának második részét. 

Tudatosan építkezni

Eltelt mondjuk egy vagy két év, szereted, amit csinálsz, feltethetően elég sok órában dolgozol és kissé hektikus már az életed ahhoz, hogy némi rendszer után áhitozz. (egyben rutint is szereztél, ami szuper és fontos). Ebben az időszakban tipikusan a ledolgozott órákból jön a bevétel, ugyanakkor már az is kezd világossá válni, hogy lehetetlen 12 órákat ép ésszel lenyomni úgy, hogy közben a saját edzéseid és életed is beleférjen. Vannak, akik csupán a kiégés határán döbbennek rá arra, hogy van valami, amit úgy neveznek: CSOMAGOK. ( látod, mennyire fontos már a legelején barátkozni az üzletépítés trükkjeivel?)

A csomagokat kedved, motivációd, pénzügyi terveid szerint alakíthatod, ezzel elejét véve annak, hogy teljes káoszba fulladjon az életed és a vállalkozásod. A csomagok jellemzően előre kifizetett, több edzést és/vagy egyéb kapcsolódó szolgáltatásokat is magukba foglaló, középtávra szóló együttműködések kliens és edző között. Ezek lehetnek online vagy offline, de hibrid megoldások is. Az okos, tapasztalt és a munkájához tartozó minden területen jól képzett edző nem csupán csomagokban, de egyéb fajta szolgáltatásban is gondolkodik, hiszen vállalkozást épít, melynek termék/szolgáltatás portfóliója van. 

A következő készségek és paraméterek megléte sokat segíthetnek a vállalkozásodban:

  • Angol nyelv magasfokú ismerete , 
  • Nyilvános beszéd elsajátítása, 
  • Videós anyagok előállítása, 
  • Tartalommarketing alapismeretek, 
  • Kapcsolatépítés, 
  • Könyvelési, adózási alapok ismerete, 
  • Szövegírás legalább egy ok szinten, 
  • Dokumentációk elkészítése, 
  • Pályázatfigyelés, 
  • Sajátos szemléletmód, folyamatos önreflexió, 
  • Önismeret, 
  • Empátia, 
  • Szakmához tartozó pedagógia és pszichológia ismerete,
  •  Információk szűrése, 
  • Hosszútávú építkezés versengés helyett, 
  • Totális transzparencia, 
  • Őszinteség és magas szintű belső morál, 
  • Nyitottság és rugalmasság, 
  • Újrakezdés és építkezés, 
  • Együttműködésekre való törekvés, akkor is, ha az nem pénzben mérhető hasznot hoz, 
  • Szektorális hírek nyomonkövetése, 
  • Piaci ismeret,
  •  Szakmai trendek figyelése.

Muszáj lesz egy ponton leülnöd és végre vállalkozásként kezelned a munkádat

Ezt minél előbb teszed meg, annál fájdalommentesebb lesz a tervezés. Ha szükséges vonj be másokat is, akár kollegákat, akár szakembereket. Voltál kezdő edző, most kezdő vállalkozó is vagy/leszel. Mindent lehetséges megtanulni. A marketinget ugyanúgy, ahogy a szolgáltatásfejlesztést és a „csomagolást” vagy pénzügyi tervezést. Sok tehetséges edző hullik ki ezen a ponton, mert képtelenek üzleti aspektusból szemlélni a fitneszt.

Persze az is lehet, hogy már pontosan tudod kik a te célcsoport szegmenseid, lehet, hogy már specializálódtál és kikristályosodott számodra egy üzleti irányvonal, de az is lehet, hogy inkább újraterveznél. Bárhogy legyen is a munkádat a vállalkozásod jelenti, s ez a fő bevételi forrásod.

Újratervezés

A karriered mindíg analóg lesz azzal, aki vagy, amit képviselsz, és amit a világról és a szakmáról gondolsz. Ahogy emberileg egyre többet fejlődsz, s ezzel párhuzamosan szakmailag is letisztultabbá válik minden, a saját vállalkozásod is formálódni fog. Ne ijedj meg a krízisektől és hullámvölgyektől. Ezek teljesen természetes velejárójuk az életnek. Itt tudsz igazán rálátni arra ki is vagy valójában álarcok nélkül, ezekben a gödrökben kapod az élettől a próbatételeket morálisan, önismeretben és rugalmasságban.

Aki jól navilág a sötét időszakokban, újra és újra legyőzi a félelmeit, melyek így egyre csak fogyatkoznak.

Meglehet, hogy gyakran és az elképzeltnél többször kell majd irányt változtatnod az edzői karriered során. Szerencsére egy jól képzett és széles látókörű, önismeretben jártas, szakmai rutinnal rendelkező és önreflexióra képes edző előtt ezer és ezer irány bontakozhat ki a következő szint meglépését illetően.

 Az alábbiakban bemutatásra kerül néhány kivételes továbbképzés, melyekre remek karriert lehet építeni és újrapozícionálás szempontjából is érdekesek.

 

Erőnléti tréner képzés 

Ízelítő a tematikából:  Tartás-, mozgáselemzés és korrekció, Korszerű bemelegítés, Funkcionális tréning az élsportban, A kardiorespiratikus energiarendszer fejlesztése, pulzuskontroll, intenzitásfokozás, SAQ (speed, agility, quickness) gyorsaság-, ügyesség- és robbanékonyságfejlesztés sportágspecifikus módszerei, Teljesítményfokozó integrált rezisztencia-edzés, Periodizáció, edzésprogram tervezés, Terhelésélettani gyakorlat, A súlyemelés, erőemelés gyakorlatai az erőnléti edzésben, Sérülésmegelőzés és rekondicionálás, Lazító és nyújtó technikák, SMR hengerezés, HIIT (high intervall intensity training) az erőnléti edzésben, Crossfit edzésforma az erőnléti edzésben, Hajlékonyság és stretching fejlesztése, Sportpszichológia, Sporttáplálkozás.

Amikor speciális tudással bővíted a szakmai rátlátásod, az mindenképp jelenltkezni fog a klientúrád összetételének változásában és a bevételedben is. Ezek az új tudásanyagok meg kell, hogy jelenlejenk a kommunikációdban és az online jelenlétedben, illetve a tartalmaidban is.

Nagyon gyakori hiba, hogy a friss tudást nem kommunikálják kellőképp a szakemberek, s ez mérhető módon hat vissza az elérési csatornáikra.

A magyar erőnléti edzők legelső generációjáról ITT olvashatsz izgalmas dolgokat.

 

Korrektív tréner képzés

A tananyag élsportolókat felkészítő sport-teljesítményközpontokkal együttműködve, széleskörű gyakorlati tapasztalok és kutatások alapján lett kialakítva. 2000 óta több tengerentúli neves sportszervezet, mint például NBA, NHL, NFL, MLB is alkalmazza.

Ízelítő a tematikából:

A korrektív gyakorlatok elemzése és magyarázata, Diszfunkciók, sérülések gyakorlati, tudományos alapú megközelítése, Funkcionális mozgások elemzése, testtartás elemzése, tesztelése, Mozgáskiterjedés tesztelése, fejlesztése, Izomerő tesztelése, fejlesztése, Aktivációs és integrációs technikák, Gátló faktorok, technikák, Nyújtó technikák, gyakorlatok, >CEX - Korrektív gyakorlat módszertan, SMR (Self Myofascial Release) - izompólya fellazító tananyag, Korrektív edzési stratégiák tervszerű használata, Ízületi mobilizáció - Speciális nyújtó technikák, Leggyakrabban előforduló sportsérülések ismertetése.

 

Egyetemi szintű sportszakember képzés a Real Madrid Graduate School-ban

Nagy tétekkel játszol? Akkor ez a kihívás lehet, hogy neked szól!

A Real Madridot senkinek nem kell bemutatnunk, hiszen ez a világ legsikeresebb sportklubja. A Deloitte felmérései szerint az elmúlt tíz évben ennek a klubnak volt a legnagyobb bevétele és a különböző bajnokságokban elért eredményei magukért beszélnek. („A XX-ik század legjobb sportklubja" - FIFA) 

Az Universidad Europea pedig az egyik vezető magánegyetem Spanyolországban, a nemzetközi Laurate International Universities hálózat tagja, mely 30 országban 75 egyetemet foglal magába és több mint 800.000 diákot oktat. Ennek az egyetemnek a partnere a Real Madrid Graduate School, melyet 2006-ban alapítottak azzal a céllal, hogy a lehető legmagasabb szinten fedje le a sporttudományi képzések minden aspektusát. Képzései azt a széleskörű tapasztalatot adják át a hallgatóknak, melyet a Real Madrid szerzett meg fennállása során a profi sport olyan területein, mint a sportmenedzsment, sportjog, sportmarketing, sportkommunikáció, sporttudományok.

Ha magasra szeretnéd pozícionálni magad, tudatos elképzelésed van a jövőről, melyet megterveztél és képes is vagy ebbe invesztálni, akkor biztosan izgalmas új fejezetet jelent az életedbe csatlakozni az egyetemhez.

Ha piacképes, gyakorlatias, világszerte respektált végzettséget szeretnél, ha főiskolai, (bachelor–BSc) program esetén rendelkezel érettségivel, vagy bachelor fokozattal, ha mesterképzésre (Masters-MSc) akarsz tovább menni vagy akár csúcsra törekvő vagy, akkor a doktori program (PhD) is nyitott.

 

Pro Tippek 

Lehetséges, hogy az évek alatt olyan sajátos meglátásaid lesznek, melyek teljesen más összefüggésekben mutatnak rá egy-egy területre. Több sikeres magyar edző is rendelkezik saját továbbképzési anyaggal, melyek népszerűek, hasznosak és mind a személyes brandre, mind a vállalkozásokra pozitív hatással vannak. De sok edző vált például egy-egy terület vagy populáció specialistájává is, s ezek az emberek végleg beírták a nevüket a szakmába azzal, hogy kimagasló szakami tudást halmoztak fel, mely kizárólag náluk érhető el.

Alább néhány fontos vetületről olvashatsz, melyek valóban a következő szintre képesek emelni egy-egy edzői karriert:

• Folyamatosan szükséges követni a nemzetközi szektorális trendeket, ha itthon egy lépéssel (vagy inkább többel) előrébb akarsz járni. Megérteni a nagyobb, komplexebb képet azt jelenti, hogy érted a szektrohoz kapcsolódó és azokat befolyásoló társadalmi és üzleti dinamikákat. Akik ezzel tisztában vannak és jól látják a puzzle darabkákat, már képesek lesznek előrejelezni azt is, hogy mi várható a közeljövőben, ezzel óriási üzleti és zsakmai előnyökre szert téve.

• A válasz benned van. S, bár ez nem hat túl racionális kijelentésnek ott, ahol üzletről beszélünk, mégis központi témája a sikerességnek. Egészen addig nem lehetsz valóban sikeres, (érzelmi és mentális jóllétet is beleértve ebbe a sikerbe) amíg nem kezded el felfedezni azt, aki vagy. Ha ugyanis túl sokáig élsz megfelelésben, minden próbálkozásod ellened dolgozik majd. Abban a pillanatban viszont, hogy a szíved és gyomrod szerint éled az életed és a saját igazságod követed, minden beáll a helyére. Nyilván ez évek munkájának, hibáinak és újre próbálkozásának a gyümölcse lesz majd, mégis érdemes végig csinálni.

• Fontold meg az online jelenléted. Nem szükséges mindenki számára az intenzív, zajos online jelenlét. Több sikeres edző is úgy van jelen online, hogy viszafogott kommunikációval képviseli mindazt, amit a napi munkája során tesz. Mindenképp járd körbe azt, hogy milyen céllal vagy jelen az online térben és hogyan tudsz autentikusan, célzottan és megfelelő színvonalon kommunikálni. Mielőtt tartalmat készítesz gondold át, hogy valóban szükséges-e épp az a fajta tartalom éppen akkor, és, hogy mit ad ahhoz vagy vesz ez el abból, aki te valójában vagy?

• Amikor már profi vagy, de legalábbi pontosan tudod, hogy merre haladsz, válaszd meg jól azokat a továbbképzéseket, melyek különlegesek és jól illeszthetőek a te szakmai területeidhez. A továbbképzés fontos, de átesni a ló túlsó oldalára, ahol a szakmai vízfejűség esete jön létre, (azaz, amikor nem megy mélyre a megszerzett tudás, mert nem hagynak neki megfelelő hoszzúságú időt, hanem ismét rátanulnak) nem vezet sehova és nem fogja a megfelelő minőséget hozzátenni a vállalkozásodhoz.

 

  

  

 

További cikkek a kategóriából

Az IWI Nemzetközi Fitnesziskoláról

Az IWI 20 éves munkájának köszönhetően iskolánk vezető pozíciót tölt be a hazai fitnesz, wellness és sport képzések piacán. Az IWI jóval többet jelent számunkra, mint egy sikeres üzleti vállalkozás! Szlogenünk, a „Szenvedélyből karrier" saját életutunk kifejeződése, melyet igyekszünk átadni a képzéseinkben résztvevőknek is!