Fitnesstrend – dr. Zopcsák László blogja

http://fitnesstrend.blog.hu
  1. Amikor hajnalban álomtól ittasan kiálltam a teraszra, egy súlyos, aznapi kalóriadeficitem szempontjából meghatározó döntést kellett meghoznom. Mountain Bike, vagy SUP? Felmerült még az a kísértő lehetőség is, hogy sietve visszafekszem aludni. A tükörsima vízfelület hívogató látványa, valamint az a tény, hogy biciklivel hőségben lottyadtra párolni magam otthon is lehet, a billegő deszkán történő egyensúlyozás közbeni lapátolás javára billentette a képzeletbeli testzsírszázalék-mérő digitális mutatóját.

    A távolba vesző előző napi dilemmát, hogy a fish marketre mikor megyünk halat venni az esti sütögetéshez, csak azért írom ide, hogy a sztori végére érve az olvasó azt érezze, hogy mennyire kerek ez a történet! 

    Már vagy 5 tengeri km-t (ami síkon legalább 8) hagytam magam mögött sárkányhajós múltamból derengő lapátolási technikára törekedve, mikor a siklásból fakadó éppen bontakozó flow élményt egy a parti sziklák közül felém tellegető, helyi nyelven egyoldalúan kommunikáló alak akasztotta meg.

    Igor – mert ez volt a neve, mint kiderült, miután hevenyészett dalmát és dél-váci angolra váltottunk - a helyi halász, maga után kívánnivalót hagyó búvárszerkóban, kicsit megfáradtan, az öbölben horgonyzó hajójára szeretett volna visszajutni. Majd onnan, átöltözve, száraz ruhában, dokumentumait magához véve, újból ki a partra, mert, hogy „very important” ügyben el kell jutnia Splitbe. És hogy lennék-e olyan kedves, befuvaroznám-e a hajójához, meg vissza? Lennék hát, persze, ülj ide előre, de ne izegjél, mert csúnyán beborulunk a Mariana-árokba mind a ketten, aztán nézhetsz mint hal a kék nylon szatyorban. A meggyötörtnek látszó férfi nem győzött hálálkodni, és a derűsebb napokat is látott bárkához érve rákérdezett, hogy felmászok-e, megajándékozhatna-e friss hallal, amit reggel fogott? Hát már hogy a rájába ne, egyrészt milyen érdekes lesz ezt így a blogba megírni, másrészt meg, úgy is ezt a menza megoldást terveztük estére. És anyagi szempontból is előnyös volt az ajánlat.

    214185681_549179636265372_9090691659556553469_n.jpeg

    Ezzel minden óvatosságomat elaltatta, és az, hogy veszélyes vizeken evezek, csapdába sétálhatok, már csak akkor realizálódott bennem, mikor felmásztam a hajójára, melyért a mexikói drogcsempész filmek kellékesei simán dollárezreket fizetnének bérleti díjként. Elsőként olyan szúró, vágó, ütő, borító (?) gyanútlan SUP-os életének kioltására irreverzibilis módon alkalmas eszközök tűntek szembe, melyek egyébként minden halász alapfelszerelései, úgyhogy nyugi nem miskárolta ki a beleimet és a vesémet se hűtötte be alkalmi ismerősöm a jéggel telt halasládákba. Abból is sejthettem, hogy nem bűnöző hajlam, hogy cuki kölyökkutyával álcáznia magát, miközben a sziklák közül szirén hangon SUP-ost csábít a szervkereskedő, no ez már Tarr Béla filmekbe illő fordulatként sem lehetne értelmezhető. Itt üdvözölnöm kellett azt a jó szokásomat, hogy ilyen tengeri kalandtúrákra is viszek magammal mobiltelefont, a közelmúltig vízhatlannak hitt, mert akként eladott, de a valóságban korántsem oly módon funkcionáló, Thaiföldön vásárolt övtáskámban, mely az olvasó szempontjából azért előnyös, mert valóságtartalmat kölcsönöz ennek a minden képzeletet felülmúló izgalmas történetnek. 

    Innentől felgyorsultak az események, mert különben túl hosszú lesz ez a poszt, Igor kb. 5 kg jégbe hűtött, aznap hajnalban általa fogott halat mert át nekem abba a bizonyos kék nylon zacskóba, (amiből a barna hallé később otthon ráfolyt a hűtőben a mézédes dinnyére, melybe belekóstolva ma reggel kis híján sugárban elémelyedtem magam) és invitált, hogy igyunk meg valami helyi "spiritet", de én arra hivatkozva, hogy tulajdonképpen most éppen tréningeztem, és amúgy hajnalban viszonylag ritkán szoktam töményet inni, inkább fél óra alatt hazaeveztem, hogy ne induljon orrfacsaró oszlásnak a seafood, otthon Poszeidónként dicsőítettek családtagjaim a szürreális halzsákmány láttán, majd sebtiben visszalapátoltam Igorhoz, hogy a megbeszéltek szerint kivigyem a partra, (itt már rendesen besavasodva és csak becsületből), aki ígérete ellenére nem öltözött át és készült el mire visszaértem, csupán egy szalmakalapot bírt a fejére biggyeszteni, viszont sodort magának valamit, amitől láthatólag mediterrán hangulatba került, aztán meglepő tájékozottsággal és tengeri medvétől nem várt éleslátással sommázta a magyarországi politikai helyzetet, majd ismét megdicsért, hogy mennyire elképesztően rendes voltam, hogy szó nélkül befékeztem és a szörfdeszkámon beszállítottam úszó otthonába, én pedig segítőkészségem okát tömören azzal indokoltam, hogy amikor '91-ben autóstoppal bejártam Európát, engem is sokan felvettek ám, (azt nem ecseteltem, hogy még többen voltak azok, akik nem, mert az léket ütött volna az érvelésemen) és képzelje egészen Londonig jutottam, meg vissza, ezt követően átadtam a magammal hozott hazai Papa-féle házi pálinkát neki, ami a hibásan rátekert kupak miatt kicsit kifolyt a zacskóba, sőt a SUP-ra is ogyesszai kikötői lebuj életérzést árasztva, mire ő felvillanyozva így kiáltott: "alkohol!!!", majd megkért, hogy egy, de inkább két óra múlva jöjjek vissza, persze csak ha van kedvem, mert ő most egészen, de egészen elfáradt, de arra már tudtam NEM-et mondani, kerékbe törve az éppen kibontakozó "mezsdunaródnij beautiful friendship"-et, mert intuitive rárezegtem állapotára, látva, hogy ma már tuti, Splitben a kormányablak nélküle zár be.

    214202844_318221173277043_4952297888414969238_n.jpeg

    Összegzésképpen az a meglátásom így utólag visszagondolva, kiváló döntés volt, hogy nem biciklizni mentem tegnap hajnalban, és annak is örülök, hogy nem aludtam vissza, bár ez utóbbi, megint meg kell erősítsem, csábító lehetőség volt, minthogy kerékpározni kánikulában otthon is van lehetőségem, ahogy azt már korábban kifejtettem ebben a posztban, ami szerintem végül is nem lett olyan hosszú, mint amire számítottam, amikor még a közepén variálni akartam azzal, (de végül szerintem helyesen döntve töröltem), hogy kiidegeljek mindenkit a baljós jelekből történő, ám a későbbiekben mégis vakvágánynak bizonyuló szervkereskedői szál piszkálgatásából fakadó következtetések további levonásával. 

    Ebből a történetből is kiválóan látszik, hogy mennyire fontos szerepe van életünkben tudatos, vagy tudatalatti döntéseinknek, mellyel kivehetjük sorsunk hálójának szövését a Párkák kezéből, s önnönmagunk vethetjük ki azt az Élet-Óceán titkokkal teli kék mélységébe.

     

     

     

     

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

  2. Online fitnesz szakmai konferencia január 20-án szerdán 13-18-ig

     

    Regisztráció, program itt

     

    Fitneszipar BC. (Before Corona)

    2019 márciusában, Japán utunk során, mikor Hanga lányomat kísértük modell munkájának színhelyére, csodálkozva, értetlenkedve néztem a maszkos embereket egész Ázsiában. Pedig hol volt akkor még a pandémia? Ami akkor szokatlan, érthetetlen volt, mára a hétköznapjaink részévé vált itthon is a COVID 19 megjelenésével.

    img_5775.JPG

    2020 februárjában még hatalmas fordulatszámmal pörgött a hazai fitnesz szektor csakúgy, mint a globális. 2019 nagyszerű év volt szinte minden üzletág szempontjából, a gazdaság erőteljesen dübörgött, a munkanélküliség alacsony rátát mutatott, a tőzsdék szárnyaltak, beleértve a fitnesz kötődésű cégeket is. És akkor március elején egy mindent elsöprő, az eddigi összes krízist felülmúló helyzet taglózta le a várakozásokat.

    [...] Bővebben!

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

  3. Szinte egyáltalán nem szólok hozzá ilyen megosztó témákhoz, mert azt gondolom, hogy a csend jobban elviszi a zaját az ilyen disszonáns kinyilatkoztatásoknak, mintha én is egy újabb pusztába kiáltott kiritkának, ítélkezésnek adnék hangot. Különben is teljesen polarizált érában élünk, miért pont a fitnesz világ lenne mentes a szélsőségektől, miért kell ezen meglepődni? Itt is vannak alpáriak, csakúgy, mint intelligensen megnyilvánulók, magas szakmaiságúak és sarlatánok, hitelesek és kóklerek, tanultak és az élet iskolájában pallérozottak. Ahol ott a minőség, megjelenik a profán is. Ezt el kell fogadni, de nem teret adva neki, hiszen ezzel csak a „tudodkik” malmára hajtod, -de nem a vizet, - hanem azt, aki fizet.

    Miért is ragadtam egy – „ketóra” tollat mégis? Mert érdekes, egyúttal a fentebb írtakat kiválóan alátámasztó jelenségnek tartom, hogy az egyik 5000 fitnesz edző tagot számláló Facebook csoportban milyen sokszínű komment áradatot kapott ez a téma. Valahogy úgy szólt a diskurzus indító kérdés, hogy „Ki mit mond a vendégeknek, ha felmerült ez a téma és a véleményét kérdezi?” Jogosan kérdezett rá a T. kollega, hiszen az edzők kedélyállapota is jelentősen összeborzolódott az elmúlt napok történései hatására. Mi volt a szembetűnő a közel 100 hozzászólásban? Amellett, hogy mind önmagában egyedi, érthető, elfogadható, többnyire komolyan gondolkozó szakember véleményét és reakcióját tükrözte, nekem valami mégis hiányzott, mert nem találtam a megoldás metszéspontját. Elméláztam, hogy mi is lehetne a kommentek közös halmaza, és erre jutottam:

    Kedves Magyar Fitnesz Edzők, Kollégák!

    A (fitnesz) világot kizökkentő jelenségekkel nem lehet így egyénileg szembeszállni. Amíg megmondóembernek nincs ellensúlya, addig a Ti szavatok egy zárt edzői csoportban elsikkad, és bár „kiventillálásnak” nagyszerű, nem oldja meg azt a helyzetet, hogy szakmai-etikai kérdésben egy önkontrollt ritkán tanúsító bizniszmen szava többet számít, mint a kb. 10 000 fős azonos végzettséggel, azonos területen és céllal tevékenykedő képzett közösségé! Hol itt a szakmai önbecsülés, a szakmai összefogás, az önérvényesítés képessége? Erre utaló felvetéseket, igényt nem olvastam. Amíg a szakmai önképviseletre magatoktól nem formáltok igényt, alulról jövő kezdeményezésként nem kapcsolódtok ebbe bele, addig játékszerei lesztek az aktuális marketing és üzleti érdekeknek, trendek keltette széljárásnak.

    Minden valamire való szakmának van érdekvédelmi szervezete, Társasága, kamarája. Gyógytornászoknak, dietetikusoknak, orvosoknak, ügyvédeknek, pedagógusoknak, még az élsport edzőknek is. Ők mind felvértezettek, van körülöttük egy védernyő. Náluk megvannak a saját, közösen meghozott belső szabályok, etikai-szakmai sztenderdek, fórumok, ahol a szakmát irányító kezdeményezéseknek helye van, ahonnan (többnyire) egységes kommunikáció zajlik kifelé, ahol a tagság szűrése is megtörténik minőségbiztosítási alapon.

    Ha mi fitnesz edzőként egy állami szabályozó rendelettől várjuk, hogy a preventív egészségfejlesztés koncepciója előtérbe kerül, netalán abban bízunk, hogy a megszűnő OKJ után nem árasztja el a piacot az online képzett, ámde magabiztos konkurencia, hogy majd kontraszelekció révén a fitnesz klub szegmens kiveti magából a képzetlen-végzetlen trénereket, netalán a hazai lakosság a statisztikákat olvasgatva hirtelen ráeszmél fizikai inaktivitás nemzetgazdaságot veszélybe sodró voltára, vagy hogy hősünk legközelebb jobb fej lesz és nem égeti be a fitnesz szakmát, nos akkor javaslom, hogy „uppedatteljük” még idejekorán ezt az illúziót, mert helyettünk senki nem fog cselekedni, kiállni azért, hogy szeretett, de sok bizonytalansággal övezett szakmánkból élethossziglan is gyakorolható, kiszámítható hivatás legyen. Ez a Ti dolgotok Fitnesz Edzők, nem az iskoláké, nem hatóságoké, nem intézményeké! Nézzetek fel a napi teendőkből, és vegyétek kezetekbe a jövőtök alakítását, mert csak így lehet továbblépni, végtére is a hazai fitnesz ipar már több, mint negyedszázados, megérett az idő a cselekvésre, összefogásra!

    Ha ez megtörténik, akkor az egységes sztenderdeknek köszönhetően komolyabban vesznek a munkaadók, hitelesebbek lesztek a vendégek szemében, és legfőképpen szintet léphet a fitnesz szakma, mert team munkában dolgozhatunk majd az egészségügyi praxisközösségekkel, és az elhízást például egy olyan komplex témaként kezelhetjük, mely a helyes mozgás és táplálkozás mellett figyelembe veszi a lélektani, az endokrin, a post-natal állapot, valamint az életmódváltás összetevőit és motivációs hátterét is.

    Kiiktatva ezzel azt a leegyszerűsített, vásárlásra ösztönző, szégyensztaniolba csomagolt PR - marketing üzenetet, hogy itt már csak egy vekni lókarb kakaóscsiga segít a szülés utáni magyar nőkön és a Kárpát-medencében élő népeken.

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

  4. SikereSEK, HiteleSEK (SEK= Savaria Egyetemi Központ) címmel rendeztek szakmai napot szombathelyi régi főiskolámon, ahol a testnevelés szakot (illetve az angol és művelődésszervező szakokat is) végeztem. Az időmben még Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola volt az Alma Mater neve.

    Nyitó előadóként arra kértek, hogy beszéljek a hallgatóknak a szakmai karrierpályámról, sikereimről.

    Volt már pár előadásom életemben, Moszkvától San Diego-ig, de bevallom, ez okozta az egyik legnagyobb kihívást. Mert ez nem egy szimpla intellektuális, szakmai megmérettetés volt. Hanem a lélek nyelvén kellett úgy szólni, hogy ne csupán egy öncélúan elmesélt sikersztori bontakozzon ki, hanem olyan útravalót kaphasson a közönség, melyből építkezhet, mely egyszerre elgondolkoztató és inspiráló. Ugyanakkor arra is rámutasson, hogy mindenkinek a saját sztoriját kell megírni és eljátszani. Amit előadtam, az én történetem, az én életfeladatom.

     

    Régi tanáraim és mintegy 100 sportszakos hallgató előtt beszéltem a siker - kudarc viszonyáról, a mélypontok szükségességéről és a tanulságok levonásáról, a megküzdésekről, a lelki állóképesség fejleszthetőségéről, a szenvedélyes munkavégzés fontosságáról, arról, hogy mindig meglegyen az örömforrások felismerése is, a nálunk bölcsebb emberekre figyelésről, az önfejlesztés elengedhetetlenségéről. Kitértem arra, hogy nem a sikert kell hajszolni, mert abból sosem elég, az kiéget, az egy pillanatfelvétel, az félrevezet.

     

    Huszonéve volt...

    A sikerélmény azért fontos, mert az adja a megújult lendületet, a motivációt. De ehhez meg kell találni azt a tevékenységet, melyet szinte flow állapotban lehet végezni, ebből van az életenergia. Ez adja a lehetőséget a saját meder kivájására, amiben fut tovább az élet a megadott irányba. Így lehet lépésről lépésre haladni egy karrierben, nem évtizedekre előre kitervelten.

    Az meg nonplus-ultra, ha vannak „BeÉRkezések” is. A tól-ig utak megélése, értékelése, egyáltalán észrevétele fontosabb, mint még egy titulus, még egy sikercsúcs megmászása.  A PhD megszerzése sem önmagában nagy dolog, hiszen sokaknak van. Hanem az, hogy amikor 2011-ben Greenewich-be az egyetemre mentem témavezetőmhöz, hogy bemutassam neki készülődő angol nyelven íródott disszertációmat, a Victoria Railway Station-on szálltam fel a vonatra. Megilletődötten, kábán álltam meg az állomás közepén, hirtelen eszmélve hol is vagyok. Odabámultam az épület sarkába, ahol 20 éve egy hálózsákban töltöttem éjszakáimat. Azon nyáron ugyanis kistoppoltam Londonba, hogy megtanuljak angolul. Nekem ezt jelenti a BeÉRkezés. Azért így írom, mert az „ÉR” -ből képzett szavak, igék, főnevek nagyon sokrétűen jellemzik egy életpálya stációit.

    screenshot_2019-12-01_13_31_40.png

    Könnyű a Zopcsáknak, tud angolul...mondták oly sokszor "azok"

     

    Véleményem szerint életutunk a „6 human needs” beteljesítéséről szól, nem mehetünk el amellett, hogy a legsikeresebb szakmai karrier is értéktelen, ha a háttérben nincsenek rendben a családi, emberi, baráti kapcsolatok, a kölcsönösen áramló támogató szeretet.

    Elképesztő időutazás volt az előadásra készülés számomra. 1989-2019. Akkor, rendszerváltás előtt, amikor még a vonaton igazoltattak a civil ruhás határőrök, mert nyugat felé, a főiskolai felvételire utaztam. És most, 30 év múltán, amikor az előadásom mondanivalója olyan hatást váltott ki, hogy utána 3 felkérést kaptam, így jövő héten ismét utazom Szombathelyre. Tartok egy motivációs előadást a Bolyai gyakorló gimnázium 2 évfolyamának, egyet a Sportiskola növendékeinek, és egyet az IWI-ről az épp akkor megrendezésre kerülő regionális sporttudományos konferencián is.

    Fontosabb élmény számomra ez, mint bármely újabb titulus, elismerés, egyszerre megtisztelő, megható, és még mindig hihetetlen.

    Régi tanáraim és  a tornaterem, melynek oly sokszor voltam szorgos vendége...

     

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

  5. 1999-ben történt, hogy USA vízumért folyamodtam (akkor még igen nehezen lehetett hosszú sorbanállás és komoly kikérdezéses vizsgálat után átmenni a szűrőn, hol volt még az ESTA), amit óriási döbbenetemre nem akartak megadni, pedig biztosra mentem, hiszen nem először indultam a tengerentúlra. Váltig állították, hogy biztosan kint akarok élni, letelepedni, ezért akarok kiutazni, potenciális emigráns vagyok! Hiába bizonygattam kétségbeesetten, hogy már többször voltam kint, éltem Chicagóban is 1 évet, aztán többször visszamentem a barátaimhoz, nem hatotta meg a konzult. Minthogy ez a szöveg sem: „Dehát itt a családom, (Zalán akkor volt 1,5 éves), a lakásom, a munkám, 30 éves vagyok már (!), és én csak (az akkor még csak a fejemben tervként létező) személyi edző tanfolyamhoz akarok anyagot gyűjteni Kaliforniában és visszajövök!!! Ha akartam volna kint maradok huszonévesen, nem gondolja??!!!”

    "Elutasítva" - döngött a pecsét. Összetörten kullogtam ki a nagykövetségről, úgy éreztem, hogy megsemmisülök, már csak ez az utazás hiányzott ugyanis a nagy tervemhez. Ha nem engednek ki, nincs hospitálás a Los Angeles-i edzőknél. Nincs szakanyaggyűjtés a tanfolyamhoz. Nincs IWI, nincs fitnesz karrier. (Na jó az összes következményt akkor még nem láttam át...) Összeszedtem hát minden lelki energiámat, begyűjtöttem egy halom igazolást, (munkahelyről, szakfordításaimról, lakásról) mellyel bizonyítani akartam, hogy mi köt ide, miért nem vágyom az USA-ban letelepedni. 1 hét múlva újra ott álltam a Szabadság térre kinyúló sorban várakozók között. Amikor az ügyintéző ablakhoz értem a konzul felismert, és azonnal el akart zavarni. „Adjon még egy esélyt, hogy bebizonyítsam miért akarok kiutazni, és legfőképpen, hogy miért jövök majd haza!”- kértem meglehetősen szuggesztívan. Hitetlenkedve csóválta a fejét, majd odahívta egy kollégáját. „Én már elutasítottam magát, most a konzul-helyettes dönt, rábízom!”

    Lefegyverző őszinteséggel és teljes beleéléssel soroltam indokaimat, hogy miért érdemlem meg a vízumot. Az életem függött tőle, úgy éreztem. Emlékszem, egy olyan mondat is elhagyta a számat, hogy „én segítem majd azt, hogy a fitnesz világ Amerikából eljusson hazánkba!” Persze én itt arra gondoltam, hogy az akkori MuscleMag fordítójaként kerülök ilyen szerepkörbe. A konzul-helyettes egy darabig fürkészően és meglepetten hallgatta szóáradatomat a golyóálló üveg mögül, majd egyszer csak alig észrevehető mosoly futott át az arcán. „Mr. Zopcsak, 10 000-ből egynek sikerül, hogy elutasítás után újra idejön és megkapja a vízumot. Maga az az egy.” One out of ten thousand...

    Mai napig a fülemben cseng ez a mondat, és sokszor inspirál arra, hogy lehetetlennek tűnő helyzetekben is újra próbálkozzak. Fantasztikus, eredményes 3 hónapot töltöttem ezután Kaliforniában, egy szűköske bérelt Honda CRX-ben laktam szinte végig, mert szállásra már nem volt pénzem. De ez volt az utolsó építőkocka, ami ahhoz kellett, hogy itthon aztán elindítsam az első hazai személyi edző képzést, amiből kifejlődött az IWI.

    Eltelt 20 év. Mostanában keresett az amerikai nagykövetség kereskedelmi osztályától az a munkatárs, aki átvilágította cégemet pár éve, mielőtt az amerikai partner fitnesziskolákkal szerződtünk. Arra kért, hogy szervezzek meg egy találkozót hazai érdeklődőknek, magyar fitnesz terem tulajdonosoknak. Egy népes franchise delegáció érkezezett ugyanis USA-ból, akik között 3 fitneszterem képviselet is megtalálható volt. A Gold’s Gym, a 9Round és a Snap Fitness keres ugyanis befektetőket európai terjeszkedésükhöz. A hazai Life Fitness képviselet bevonásával sikeresen lezajlott a találkozó, melyet én jelentős állomásként értékelek a hazai fitnesz szektor történetében.

    Azon gondolkoztam a nagykövetség várszerűvé erősített épülete előtt tűnődve, hogy az önbeteljesítő jóslatok előbb-utóbb BeÉRnek.

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Az IWI Nemzetközi Fitnesziskoláról

Az IWI 20 éves munkájának köszönhetően iskolánk vezető pozíciót tölt be a hazai fitnesz, wellness és sport képzések piacán. Az IWI jóval többet jelent számunkra, mint egy sikeres üzleti vállalkozás! Szlogenünk, a „Szenvedélyből karrier" saját életutunk kifejeződése, melyet igyekszünk átadni a képzéseinkben résztvevőknek is!