Fitnesstrend – dr. Zopcsák László blogja

http://fitnesstrend.blog.hu
  1. FIBO 2019:

    • European Fitness Forum – „Marketing and Sales in the Fitness Sector”
    • FIBO Trade Show - 150 000 látogató
    • FIBO Campus – 4 napos oktatási workshop program edzők részére
    • FIBO Trend Award
    • National Fitness Association Forum
    • Accredited Training Provider Forum
    • Találkozás és networking nagyszerű kollégákkal

    „Ki gondolta volna?” Ha posztjaimnak valamilyen egységes címet kellene adni, biztos ezt választanám.

    2010-ben voltam először a FIBO-n, akkor még Essenben rendezték, tizednyi ekkora területen. Akkor kapcsolódtam be az EuropeActive munkájába és lettem a Standard Council tagja, (később igazgató helyettese), izgatottan vetettem bele magam a nemzetközi fitnesz iparba, de el nem tudtam képzelni annak idején, hogy egyszer 150 000-es látogatottságú 4 napos rendezvénnyé, és a fitnesz, wellness, egészségfejlesztési szektor világ szinten is meghatározó eseményévé növi ki magát ez a trade show. Azt a személyt meg egyenesen tudatmódosító szer hatása alatt lévőnek néztem volna, aki azt mondja, hogy cégem az IWI, FIBO Ambassador lesz 2016-ban, én pedig előadást tarthatok a különféle kísérő fórumokon és konferenciákon.

    Márpedig így történt, és ez is azt bizonyítja, hogy nem elég "jókor kell lenni jó helyen", hanem elszántan ki kell tartani a szívünkhöz, személyiségünkhöz közeli szakterület mellett, még ha az elején nem is kecsegtet sikerrel. Különösen bizsergető érzés, hogy most is azt a feltöltődést érzem, mint a 9 év alatt az összes FIBO látogatásom után, pedig most sem rakattam magamra egyetlen EMS elektródát sem. A belső vibrálás nem a zsúfolásig telt csarnokoknak, emberáradatnak, egésznapos talpalásnak, tárgyalásoknak, befogadhatatlan mennyiségű infó és látványingernek köszönhető, mert ezek inkább a végletekig kifárasztanak, de gondolom nem vagyok egyedül ezzel.

    Az említett lelkesedés abból fakad, hogy óriási inspirációt jelent számomra, hogy egy ilyen fejlődőképes, innovatív üzletágban lehetek, nem csak passzív szereplőként figyelve az eseményeket. Rendkívül sok gondolattal, ötlettel, megerősítéssel gazdagodok ilyenkor, ezek az impulzusok segítik azt, hogy hosszú távon motivált lehessek. Hiszen minden vállalkozás monoton, kihívásokkal, mélypontokkal teli. Miért pont a fitnesz ipar lenne ettől mentes?

    Az üzleti életben nem lehet sikeresnek lenni az íróasztal mögött ülve. Aki nem vesz részt a trendek figyelésében, adaptálásában, saját tudásának naprakészen tartásában, az lemarad. A mai tudás, holnapra már elavult. És ez érvényes az edzőkre, klubmenedzserekre, befektetőkre, a szektor többi képviselőjére is. Szerencsére egyre több magyart látok a FIBO-n, ez talán köszönhető népszerűsítő munkánknak is, ajándék belépőjegyeinknek, igaz a konferencia részen addig csak Borsos Marci IWI végzettségű edzővel találkozom, immáron harmadik éve. Marci a példa arra, hogy edzői fizetésből lehet (és kell) finanszírozni egy ilyen szakmai önfejlesztést, igazából ez ma már nem pénz, hanem attitűd kérdés. Mint ahogy a fitnesz klubok vendéglétszámának növelése és megtartása sem financiális hátterű ma már. (Lásd később "behavior management")

    Mi fogott meg leginkább a mostani FIBO-n?

    Szándékosan nem említem a csarnokok eszköz, koncepció, berendezés, tárgyi kínálatát, koncentráljunk egy kicsit a a szellemi töltekezést biztosító konferenciákra, melyből bizony jó pár akadt az 5 nap során, hiszen az 500 fővel teltházas EuropeActive Fitness Fórumot a nulladik napon, szerdán rendezték, amikor a 10 Hungexpo méretű csarnokban még javában folyt a standok installálása. A rendezvény fő témája idén a „Sales és Marketing a Fitnesz Szektorban” volt. (Előtte években a „Human Capital”- emberi tőke, illetve a Member Retention - vendégmegtartás. A 12 előadás közül számomra a legérdekesebb az „Európai Fitnesz Piac 2019-ben” c. elemzés volt. A Deloitte és a Europeactive minden évben kutatást végez szektorunkra vonatkozólag, növekedési trendek, statisztikák terén, összehasonlítva az egyes országokat.

    Tavaly elhatároztam, hogy hazánkat is felteszem erre a térképre, és a Deloitte támogatásával meg is szerveztünk egy hazai kérdőíves lekérdezést. Sajnos az idő rövidsége miatt nem jött össze elég válaszadó, így nem lett validált az eredmény, Magyarország nincs benne a 2019-es kiadványban. Majd 2020-ban! Pedig rendkívül fontos lenne, hiszen még így a 20 éves hazai tapasztalatommal is csak becsülgetni lehet, hogy itthon mekkora a penetrációs ráta, (lakosság fitnesz klub tagságának %-os aránya) a fitnesz termek típus szerinti megoszlása, vagy pl. a szektor éves forgalma. Igaz az adatgyűjtésnek nem csak az idő rövidsége szabott gátat, hanem attitűd problémák is bejátszottak. Volt olyan magyar fitnesz klub tulajdonos, aki azt üzente, hogy majd akkor tölti ki a kérdőívet, ha a fitnesz bérletek ÁFA csökkentését megoldjuk a sertéshúshoz hasonlóan. (???) Azt gondolom, hogy az illető fordítva fekszik a fekvenyomó padon, hiszen ilyen eredményeket csak egységes, érdekvédelmi szervezetbe tömörült, lobbierővel rendelkező piac tud elérni. Mi pont ezt szervezzük az MFESZ-el, és ha ő kimarad, a partvonalról bekiabálva kivár, akkor pont hátráltatni fogja ezt fejlődési folyamatot. Mentalitás...

    Érdekesek voltak az árképzési stratégiákról, a digitalizációról szóló előadások, új fitnesz klub koncepciók bemutatása, illetve a Holmes Places klubhálózat tulajdonosának őszintére sikerült marketing megoldásokat feltáró előadása. Fontos üzenet volt számomra is, hogy már nem fitneszről, wellnessről, egészségfejlesztésről beszélhetünk, ha a fő kihívást nézzük, hanem arról, hogy igazából a „behaviour management” iparágban vagyunk. Ezt mindenki értelmezze úgy, ahogy kívánja. 

    Sikerült a következő napokban két másik szűkebb szakmai fórumra is eljutnom, még szerencse, hiszen az egyiken én is tartottam előadást. A National Fitness Association Forum-on, Steven Ward a UkActive igazgatója mesélte el, hogy milyen stratégiai lépéseken át jutottak el oda, hogy a nagy-britanniai fitnesz szektor világszinten is a legszervezettebb legyen. Persze ehhez volt szükség kormányzati támogatásra is, melynek Theresa May (és általában a szűklátókörű, prevencióra nem adó kormányok) nem igazán örült a kép szerint! :)

    Azt a bizonyos áfa kérdést is körbejártuk, hiszen erős fitnesz érdekvédelmi szövetséggel Írországban és Portugáliában is sikerült elérni a fitnesz/sport bérletek áfájának csökkentését huszonX %-ról 5 %-ra. (A Portugáloknál visszaemelték azóta, de legalább volt pár jó évük...). Poénnak rossz volt, de ámulatot kiváltottam, mert úgy kezdetem az előadásomat, hogy " I come from a country, where the VAT is 27% ! So we won the "who is in the worst VAT situation" content...

    A hazai fitnesz ipart is fenyegeti a sportkártya kibocsátó közvetítő cégek (aggregátorok) haszonlefölözése. Ez a nyugati országokban már komoly méreteket öltött, ezért a legnagyobb UK fitnesz hálózat tulaja, a Pure Gym megfinanszírozott egy hatástanulmányt. Érdekes eredmény jött ki, számokkal, adatokkal példákkal alátámasztva, mely szerint a kisebb, láthatatlanabb marketingű stúdióknak megéri némileg a kooperáció, (meg persze a vendégeknek nagyon!!) de a többi nagyobb klub komoly veszélynek teszi ki magát hosszú távon, ha felelőtlenül behódol az aggregátoroknak. Márpedig hazánkban nagyjából ez a helyzet, már nem a fitnesz termek diktálnak. Ezt is csak közös érdekvédelemmel lehetne orvosolni. 

    A német szövetség elnöke elmondta, hogy milyen az edzőképzési duális szakképzési rendszer Németországban (hát attól még fényévekre vagyunk, hogy a kintihez hasonlóan a hazai fitnesz klubok iskolázzák be az edzőjelölteket és szakmai gyakorlaton foglalkoztassák is őket), és miként bérezik érdem, szakképzettség szerint az edzőket.

    Melyek lesznek a jövő munkakörei? Milyen hatások befolyásolják majd mindezt? Nos erre is készült kutatás, melyet az Europeactive munkatársa mutatott be. Egy pár dia fotó talán segít eligazodni.

    Végezetül én is tartottam egy beszámolót arról, hogy az EREPS-hez tartozó magyar edzőregiszter, a HUREPS milyen szerepet tölthet be a hazai fitnesz szakmában. Bár már vannak csili-vili termek itthon is, ettől még a hazai szektor nem fejlett. Ki ellenőrzi, hogy megfelelő végzettséggel rendelkezik-e egy edző? Etikusan, a szakmai szabályokat betartva dolgozik e-? Továbbképzi-e magát? Hogyan jutalmazzuk azokat, akik kitűnek a tömegből fitnesz szakemberként? Ki hitelesíti, ki segíti a marketingben, a szakmai információkban, érdekvédelemben a komoly "exercise professional"-okat, ha nem a HUREPS edzőregiszter? Melynek talán legfontosabb előnye, hogy munkamobilitást biztosít, hiszen a REPS hálózatba tartozó országokban gond nélkül elfogadják a magyar végzettséget, ha a HUREPS tag az illető. És akkor még csak az edzőképzést említettem, a többi szektorális anomáliát nem. 

    Végezetül az akkreditál fitnesz iskolák fórumára is eljutottam, (168 ilyen iskola létezik ma Európában, az IWI 2009 óta tartozik ide) ahol olyan izgalmas témákat tárgyaltunk meg Torry Smith az NSCA szakmai vezetőjének előadásában, mint az erőnléti edző szakma munkaköri sztenderdjei, beemelése a fitnesz szakmák közé.  Az EREPS további fejlesztésének lehetőségeiről szóló workshop engem különösen lázba hozott, hiszen a kreditpontszerző továbbképzési rendszer témakörét kutattam 2017-es amerikai szakmai gyakorlatom során az ACE Fitnesz Iskolánál. 

    A konferenciák mellet számos magánbeszélgetés, más iskolák, nemzeti szövetségek mindennapi életének, gondjainak, megoldásainak megismerése lökött hatalmasat a motivációmon. Gondolat, szó, tett! Mindez pedig új tervekhez, elhatározásokhoz vezet, s látom már, hogy idén ősszel majd...

    Na ott találkozunk! :))

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

  2. Sárkányhajós edzőm, Szabó Miki javaslatára ázsiai utunk előtt felvettem a kapcsolatot a Japan Dragonboat Association-al, akik csakhamar összehoztak egy tokiói klub sportolójával, szervezőjével, Yuki-val.

    A sárkányhajózó kolléganő elképesztő nyitottsággal, kedvességgel készségesen adta tudtomra emailen már két hete, hogy mikor, hol, hány órakor van az edzés, s míg a Dunai Sárkányok (klubtársaim) otthon éjjel még vélhetően javában szenderegtek, ő ma reggel 8.40-kor (CET 0:40) már várt rám a Higashi-ojima metrómegálló 2. sz. kijáratánál. S megtörtént a csoda, délelőtt 10-kor belemártottam a nem pont rám szabott, majdnem köldökig érő (nem állítható, de azért karbon) kölcsönlapátot a Kyu-Nakagawa River (egyébként kanális) zöldesen áttetsző, tengertől sós, jéghideg vízébe. Erről az edzés- és kultúrélményről szeretnék Nektek beszámolni!

    Mint Yukitól megtudtam, még kb. legalább 50 (!!!) ilyen amatőr klub létezik Tokió-szerte, de ha belegondolunk, a város 37 milliós lakossághoz képest ez nem is olyan sok... Rendszeresen járnak versenyekre, mennek a pattaya-i VB-re is (Thaiföld, 2019 augusztus), a múlt héten Hong Kong-ban versenyeztek, és ott voltak többen Szegeden is az IDBF VB-n tavaly, büszkén mutogatták a világbajnokságon és az azt követő kirándulásaikon fotózott képeket, többnyire a Széchenyi fürdőben lazulva. Egyikük dunai sétahajózáson is résztvett, már meg sem lepődtem azon, hogy kies városunk előtt is elhaladt Visegrád felé menet. Hát nem kicsi a világ? Edzéseikre járnak itt élő külföldiek, most is felfedeztem európai 3 lányt a két hajóegységben (akcentusukból ítélve 2 szláv és egy francia). Az viszont ritka, hogy egy turista így beesik hozzájuk, mint én. 

    Az ázsiai dragonboat sportág népszerűségét ismerve, őszintén szólva valami extrém csúcstechnológiás klubépületet gyanítottam az objektum felé közeledve, robotvezérelte vízáramoltatós fűthető tanmedencével, respirációs kvócienst mérő kenu-ergométerekkel, kegytárgyárusító minishoppal. Ehhez képest gyakorlatilag egy híd alatti, kerítéssel körülvett csónaktárolóba érkeztünk. Itt azonban nagyon kedvesen és érdeklődve fogadtak az evezőstársak, kaptam is tőlük egy műanyag ládát, amibe a váltócuccaimat bele tudtam pakolni. Csakhamar átvehettem egy mentőmellényt is, mely kötelező viselet, pedig a Dunához képest ez a víz kb. a százhalombattai uszoda veszélyességéhez fogható, ha kifelejtik belőle a klórt...

    Az első igazi meglepetés az volt, hogy alakítottunk egy kört, ahol a mai edzéscélkitűzést fogalmazták meg közösen. Majd minden szem rámszegeződött, s éreztem, hogy minimum be kell mutatkoznom. Szavaimat érdeklődve figyelték, nevettek, álmélkodva gesztikuláltak. Majd amikor lefordították nekik japánra hogy mit mondtam, ismét érdeklődve figyeltek, nevettek, álmélkodva gesztikuláltak, tapsoltak! :)  Ezután a hajók közös lepakolása kezdődött el, ezt a műveletet különféle elmés, görgős eszközök tették praktikussá és pillekönnyűvé irigylésre méltó módon. Egy szitokszó nemsok, annyi sem hallatszott!

    55939883_311440802829949_1673038487919525888_n.jpg

    pillekönnyű vízreszállás

    Maga az edzés szakmai szemmel nézve is egy komoly, közös félórás bemelegítéssel kezdődött. 15 perces dinamikus nyújtó- keringésfokozó blokk után következtek a specifikus mobilizáló gyakorlatok, kimondottan a csípő-derék, váll területre fókuszálva. Alaposan átgondolt, kompromisszumot nem ismerő rákészülésben volt részünk, az utolsó részben a csapattagok instruálhatták kedvenc gyakorlatukat. Mire beültünk a hajóba, mindenki megizzadt, át volt mozgatva, a szinoviális folyadék jótékonyan elkezdte kenni az ízületi porcvégek hyalin felszínét, rásegítve a hosszútávú fájdalommentes amatőr sportoló létre, továbbá pszichésen és fiziológiásan is megtörtént az evezésre való ráhangolódás.

    54522179_2099235040125261_4158354183134642176_n.jpg

    Épp azt nézem kitörés közben, hogy itt még nem jött el a "Sakura", a cseresznyevirágzás ideje

    Több, mint 2 órát voltunk kint a vízen, ami mondhatom vegyes élményekkel "itatott át". Nem szeretnék semmiféle általánosítást levonni, hiszen amatőr csapatról és 1 db átélt edzésről beszélünk, ők is kedvtelésből edzenek szabadidejükben. A japánokra jellemző precizitás, szisztematikusság itt is megnyilvánult, improvizációtól mentes szigorúan felépített edzésükben talán az volt a legszembetűnőbb, hogy fegyelmezettek a gyakorlatvégrehatásban, és iszonyú gyorsak.

    Szerintem másodpercenként több százat csaptak az 500 m-es sprint távon, merthogy inkább rövidebb gyorsasági szakaszokat mentünk. A Shinkanzen gyorsvonatban Kyoto felé haladva 300 km/h-nál rohantak ilyen gyorsan a villanyoszlopok, mint ahogy a hajóban ülők kezében suhogtak a lapátok. Még nézni is tereh! Szóval gyors, rövid etapok, a víz felöli lábak nyújtva, onnan tolják magukat. Az első 30 percben a gyengébb oldalon eveztünk, aztán az edzés nagy részében mindenki átült a megszokottabb felére. A különböző posztokat (edző, kormányos, evezős) háromszor cserélgették egymás között.

    53495648_2285595208150496_7684767988100104192_n.jpg

    az indulás pillanatai: Are we there yet?

    Mivel maga az edzés kilométerekkel távolabb egy kevésbé forgalmas szakaszon volt, így arról sajnos nem tudtunk felvételeket készíteni, csak a befutó és a kimenő laza lapátolásról. Az edzés érdemi és érdekes részéről így nem készült videó, be kell érnetek az íársos beszámolómmal. Igaz kockáztattam, hogy a mentőmellényem első zipzáras zsebébe rejtett telefonomat vizes kézzel kikotorva néha videózzak. Ez sűrű bénázások árán sem jött össze, ellenben mikor leadtam a mellényt a végén, elfelejtettem kivenni belőle a telefont. Volt ám para, mert a tengervíz lemosása miatt beáztatták az összeset egy friss vízzel teli hordóba. A száradásra kiakasztott mellényeket lélekszakadva tapiztam végig (a japánok nagy derültsége közepette) s végre az egyikben megtaláltam telefonom, mely szerencsére túlélte gondatlanságomat!

    A hideg széllel viszont nem számoltam, így klottgatyában kicsit kilógtam a sorból, ugyanis mindenki be volt bugyolálva a víz-tűz-földrengés-szélálló alá-fölé öltözetből, evezőskesztyűből álló szettjébe. Ezek után biztos azt hiszik, hogy a magyarok jéghegy kerülgető Vikingek, (jó-jó a (szigetkerülgető) Miki igen :) ) pedig én méla nyugalmat színlelve rommá fagytam. Életemben nem imádkoztam még azért ennyire, hogy evezzünk már, ne tököljünk annyit álló helyben, pedig sokszor kellett várni, mert csúcsforgalom volt a regattások és az egyéb felismerhetetlen eredetű vízi járművek közlekedési dugója miatt a szűk csatornán. (Ezt a kívánságomat később alaposan megbántam a sűrű 500 méteres sprintek kifulladós, motolla-szerű mozgássűrűséget megkövetelő lapátolásai között)

    Ilyenkor értékelődik fel igazán a mi Dunánk monumentális nagyságával, szépségével, természeti erejével, különlegességével. (Hozzáteszem 4 nagy folyó, továbbá kiterjedt csatornarendszer hálózza be Tokiót, pár km-el odébb pedig már a Csendes Óceánhoz tartozó öböl kezdődik, de gondolom nem véletlenül ez a nyugi terület az edzés helyszíne...)

    54521846_10157107483994776_4117738945159102464_o.jpg

    Edzés végi levezető csorgás a ritka nyugi szakaszon

    Evezés közben a körülöttem ülők igyekeztek nekem lefordítani angolra az edzésfeladatokat, így nagyjából tudtam, hogy hány csapást kell végrehajtanom, no meg a japán karatefilmekből ismerős („icsniszancsigo”...) számolást figyelve így nem olyan sokszor vágtam kupán az előttem ülőt amikor az már leállt, én meg még a lendülettől nyomtam volna tovább.

    55564452_250315679097444_8050571812989304832_n.jpg

    Mégis a legmaradandóbb élmény az volt, hogy az edzés végén nem széledtek szét a csapattársak, hanem ismét kört alkottunk, és egyszer csak azt érzem, hogy 40 szempár rám szegeződik. Nem fogtam, hogy mi van, csak amikor a mellettem álló hölgy tört angolsággal oldalbanoszogatott: „Express yourself!” Aha, vagyis mondjam el a tapasztalatomat az edzésről! Akira Kurosawa szamurájfilmjeinek emlékeiből előkotort klisékkel élve igyekeztem alapos udvariassággal és dicsérettel illetni az edzés nagyszerűségét, hatékonyságát, megköszöntem a nagyszerű lehetőséget és biztosítottam őket arról, ha Vácon járnak, ők is ilyen szeretetteljes fogadtatásban részesülnek majd! Érdeklődve figyeltek, nevettek, álmélkodva gesztikuláltak. Majd amikor lefordították nekik japánra hogy mit mondtam, ismét érdeklődve figyeltek, nevettek, és tapsoltak! :) Egészen zavarban voltam... Tényleg fontos volt nekik, hogy mit mondok, gondolok. 

    Rajtam kívül még legalább öten elmondták edzéstapasztalataikat, tisztelettel, vita nélkül végighallgatták egymást, mindenki véleménye láthatóan fontos volt. És amit igazán nem tudok hova tenni, az egészet egy harsány vidámsággal előadott közös „Kő, papír, olló” játékkal zárták. Hát jó, végül is valakinek győzni kell!

    Végezetül összehoztunk egy közös csoportképet és egy videót, melyet a „Dunajjji sarkannyokkk Gooo!” csatakiáltással zártunk!

    csoportke_p.jpg

    Nekem ez a tapasztalat óriási élmény volt, mert nem csak az edzésről szólt, hanem legalább annyira az érdeklődő befogadásról, a közösségi szellemről, az együttműködésről, a fegyelmezett, közösen kitűzött célok iránti elkötelezettségről, ugyanakkor az utazásunk során megtapasztalt játékos, vicces, már-már naívan "aranyos" (kawaii) japán hozzáállásról.

    A vízen töltött két óra edzés pedig élettanilag is maximálisan hatott rám, most este írva ezeket a sorokat folyamatosan pótlom az izom sejtjeim mitokondriumaiban korábban „lapátra tett” kalóriákat a hogy-hogy nem sárkány-lovas szimbólummal ellátott helyi „Kirin Beer” sörkülönlegesség és „Gyoza” (zöldséges, fűszeres) tésztás batyu segítségével, miközben lapátszorítástól gémberedett ujjaim esetlenül klampírozva keresik a billentyűket a frappáns befejezéshez. 

    gycoza.jpg

     

    Kapcsolódó videó az edzésről és a csatakiáltásról: 

     

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

  3. zopcsaklaci készítette ezt a képet.

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

  4. zopcsaklaci készítette ezt a képet.

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

  5. 2 napon keresztül 27 ország delegáltjaival beszéltük át az európai fitnesz szektor feljesztési lehetőségeit itt Varsóban a 9-ik International Standards Meetingen, (képek itt)  főként az edzőregiszterek és az oktatási sztenderdek mentén. Az én előadásom arról szólt, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelni, ha valamely ország regisztere az EREPS-hez kíván csatlakozni.

    Ezt a HUREPS-en (Magyar Fitnesz Szakemberek Regisztere) keresztül mutattam be, elmesélve hogy az elmúlt 8 évben milyen tevékenységeket végeztünk a Magyar Fitnesz és Egészségfejlesztési Szövetség (MFESZ)-ben a hazai fitnesz ipar fellendítése érdekében. Nem rejtettem véka alá, hogy mennyire nehéz mozgósítani a hazai piac résztvevőit, de ez más helyeken sem könnyebb. Pedig az edzőregiszter olyan mint a WIFI, egy közös kommunikációs csatornát jelent, ahol mindegy, hogy androidod, vagy IOS-od van, márkától függetlenül van egy közös protokoll, mely mindenkinek hasznos. Hiszen minőségi edzőkkel mindenki nyer, a fitnesz termekben több vendég lesz, és ez a megnövekedett forgalom jó hatással van az egész ökoszisztémára.

    Azt gondolom, hogy megérett az idő itthon is arra, hogy egy kicsit jobban rálépjünk a gázpedálra.

    Ez viszont team munka, remélem egyre többen kedvet kapnak egy ilyen feladathoz, és csatlakoznak ahhoz a misszióhoz, hogy a fitnesz edzés tényleg minél több ember napi aktivitásába beépüljön.

    A szakmázás mellet mindig óriási inspiráció nekem a különböző országokból (itt voltak USA-ból, Libanonból, Indiából is) érkező kollégákkal beszélgetni, töltekezni ebben a pozitív nemzetközi környezetben.

    Előadásom fénypontja pedig szerintem az volt, mikor megguggoltattam a résztvevőket, mert hogy végsősoron mégis csak a fittség a tét nem??? #ISM18 #MFESZ #EREPS #HUREPS

    Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Az IWI Nemzetközi Fitnesziskoláról

Az IWI közel 20 éves munkájának köszönhetően iskolánk vezető pozíciót tölt be a hazai fitnesz, wellness és sport képzések piacán. Az IWI jóval többet jelent számunkra, mint egy sikeres üzleti vállalkozás! Szlogenünk, a „Szenvedélyből karrier" saját életutunk kifejeződése, melyet igyekszünk átadni a képzéseinkben résztvevőknek is!