VEZET A CROSSFIT!

Erdős Dórával beszélgettem, aki amellett, hogy eredményes Crossfit versenyző, kedvelt edző, versenybíró és sportszakember egy budapesti rendőri szerv kiképzési területén. Dóra történetét olvasva nyugodtan állíthatom, hogy a Crossfit kézen fogta őt, vezette az évek során és valóra váltotta a gyermekkori álmát: sportszakemberként kamatoztathatja tudását a rendőri szerveknél! Fogadjátok szeretettel egy különleges nő különleges történetét!

Körül ölel a sport!

Mondhatjuk, hogy Dóra már az anyatejjel magába szívta a sport iránti szenvedélyét, hiszen ezt látta szüleitől is, akik mind a mai napig, egészségmegőrző jelleggel aktívan mozognak. Bátyjával mindenben benne volt, ami aktív mozgással kapcsolatos, és gyermekként több műfajban is kipróbálta magát. Az atlétikában, azon belül a 100 és 200 méteres sprint számokban bontakoztatta ki tehetségét nyolc éven át, mígnem egy részleges izomszalag szakadás véget vetett sprinter karrierjének. 

Visszatekintve erre az időszakra, ő is tudja, hogy a városi sportiskola szegényes anyagi és tárgyi feltételei ellenére is élete legjobb és legboldogabb éveit töltötte a hajdúböszörményi városi sportpályán edzőjének, Gabi bácsinak hála. Ennek az időszaknak a legnagyobb jelentősége talán az volt, hogy példát állított Dóra elé, milyen egy igazán lelkiismeretes, kiváló edző, aki szívvel-lélekkel foglalkozik a kis versenyzőivel, és aki sokszor saját költségen saját autóval szállította őket a versenyekre.

A támogató családi, baráti és edzői környezet tehát megalapozta Dóra sport iránti szenvedélyét és szívbéli mély elköteleződését! „Imádtam versenyezni és edzeni! Nem igazán volt bennem csalódás amiatt, hogy ha „veszítettem” vagy nem értem el jó eredményt, mert az is csak arra sarkallt, hogy nagyobb alázatot és több munkát tegyek bele az edzésekbe.”

Beszippant a tudásvágy!

Az edzői munkába valójában már akkor belekóstolhatott Dóra, amikor Gabi bácsi időnként felkérte őt arra, hogy az óvodás és kisiskolás versenyeken ő tartsa meg a bemelegítést és a nyújtást a gyerekeknek. 

Néhány évvel később ismét megcsapta az oktatási vágy szele, amikor még hobbi sportolóként, édesanyjával közösen jártak konditerembe, a sportsérülés utáni rehabilitációt követően. Itt találkozott első ízben a crosstraininggel, amit egyik barátja által ismerhetett meg, s hamarosan egy új szerelem született. Alig egy év aktív edzés eredményeként 3. helyezett lett egy városi, majd az országos bajnokságon egyaránt. Ekkor már tudta: „Helyem van ebben a „világban”! Továbbra is imádtam sportolni és továbbra is akartam, hogy másoknak is örömet okozhassak a sporttal.”

Sportszakmai tudásának az alapjait az IWI Nemzetközi Fitnesziskolában tette le 2015-ben. „Jó döntésnek bizonyult, hogy a Fitness Instruktor képzést választottam, hiszen a Debrecenbe kihelyezett hétvégi képzések, magas szinten, szakmailag elismert oktatók által zajlottak.  A képzés helyszínéül a város egyik legjobb konditermét választották, ahol többféle funkcionális eszköz és modern gépek álltak rendelkezésünkre.”

Később Dóra a Testnevelési Egyetem, Sport és egészségfejlesztési szakát is elvégezte, valamint több szakmai továbbképzésen is részt vett ismeretei bővítése érdekében.

Szakmai és versenykarrier építése

Az IWI-s tanulmányokat követően, rövid idő alatt kialakult a vendégköre. „Később már annyi vendégem lett, hogy úgy döntöttem főállásban szeretnék ezzel foglalkozni. Ekkor a célcsoportom, főleg hölgyek és azon belül is a 40+-os korosztályból állt, persze azért voltak fiúk is. A csajok elsődleges célja a fogyás és a formálódás volt, amelyet kiscsoportos funkcionális köredzés keretein belül végeztünk. Szerencsésnek érzem magam, hisz ezek a hölgyek 3-4 éven keresztül szinte folyamatosan az én edzéseimre jártak, ahol már nem csupán a fogyás volt a cél, hanem a csapat és a barátság is. Új célokat tűztünk ki együtt, kisebb akadály futóversenyekre neveztünk be, ahol az Ő boldogságuk és sikerélményük volt az én edzői sikerem fokmérője.”

„A versenyzést természetesen ezzel párhuzamosan én is folytattam, jobban belemerülve az „eredeti” Amerikából érkező Crossfit világába. Többek között, JA Myburgh edzőmnek köszönhetem a Crossfitben elért eredményeimet, akinek csapatában később edzői munkákat is folytattam a Crossfit Debrecenben.” 2014-2019 között számos dobogós helyezést ért el, így például 2017-ben a II. Hungarian Games Crossfit Bajnokságon Budapesten Open 1 helyezett, 2018-ban a European Police and Fire Games-en Spanyolországban Crossfit RX női egyéni kategóriában 2. helyet, RX vegyes párosban pedig 1. helyet szerzett, 2019-ben a Central European Cross Cup-on csapatversenyben 2. helyen végzett.

Egy valóra vált álom

Dórának végig, ez idő alatt volt egy különleges álma! Mint meséli, „már az érettségi előtt tudtam, hogy két szakmai terület érdekel a jövőre nézve: a sport és a rendőri hivatás. Fogalmam sem volt, hogy miként működhet ez a két dolog együtt. Ez az álom akkor sajnos még váratott magára.” Az évek elteltével a megoldást éppen egy crossfit verseny hozta magával. „Egy verseny kapcsán, amin részt vettem, lehetőségem nyílt, hogy civil tagként csatlakozzak a debreceni Hajdú Rendészeti Sportegyesület csapatához. Az utóbbi években az egyesület fontos alakja lett Debrecen város és az ország sportéletének. Megalapításának egyik meghatározó gondolata és célja volt a rendvédelmi területen dolgozó kollégák és családtagjaik részére a megfelelő szintű, minőségi sportolási lehetőségek biztosítása szervezett keretek között. Itt láttam át először, hogy miként is lehet együtt elképzelni a sportot és a rendőri hivatást. Úgy éreztem megérkeztem…megérkeztem egy olyan közösségbe, akik utat mutatnak és akiktől nem mást, mint önzetlenséget és összetartást tanulhattam”

„Ne kérdezd 😊 hogyan és miért, de az Egyetem és az edzősködés mellett én úgy döntöttem 27 évesen, hogy elkezdem a Rendészeti Szakgimnáziumot. Hétköznap mindennap 08:00-16:00-ig iskolába jártam, heti 2x a tanítás előtt reggel 06:00-kor már órát tartottam, majd az iskola végeztével is igyekeztem az edzőterembe. Hazudnék, ha azt mondanám könnyű volt, nagyon nehéz volt. Sokat sírtam, sokat örültem, de mégis hálás vagyok a sorsnak, hogy bele mertem vágni, és ma már azt az utat taposom, amit 18 évesen elképzeltem magamnak.

Alázat és kitartás – ezek azok, amiket a sporttól kaptam! A szakmámban is ez a két szó az, ami a legfontosabb. Szeretek emberekkel dolgozni és segíteni nekik, ez volt a fő mozgatórugóm.

Jelenleg egy budapesti rendőri szervnél kiképzési területen dolgozom és sporttal foglalkozom. Szakoktatóként a kollégáimmal együtt az állomány éves fizikai állapotfelmérését, különböző rendészeti sportversenyek lebonyolítását, edzőtáborok szervezését a táborokon edzői munkák ellátását, illetve a rendőri állomány fizikai jellegű képzésén erőnléti edzés lebonyolítása tartozik a feladataink közé. Úgy érzem a sportolói múltam és a tanulmányaim teljesen lefedik a feladatköreim ellátásához szükséges tudásanyagot, szerencsésnek érzem maga, hogy a munkám az egyik legkedveltebb hobbim is.”

Az interjút készítette és szerkesztette: Dajka-Szederkényi Kornélia, okleveles közgazdász, falusi turizmus menedzser, IWI Wellness és Spa Menedzser, PhD kutatását turizmus, egészségturizmus és vidéki turizmus témakörben végzi.

 

Az IWI Nemzetközi Fitnesziskoláról

Az IWI 20 éves munkájának köszönhetően iskolánk vezető pozíciót tölt be a hazai fitnesz, wellness és sport képzések piacán. Az IWI jóval többet jelent számunkra, mint egy sikeres üzleti vállalkozás! Szlogenünk, a „Szenvedélyből karrier" saját életutunk kifejeződése, melyet igyekszünk átadni a képzéseinkben résztvevőknek is!