A Flow-élmény

Szinte összeforrt Csíkszentmihályi Mihály magyar származású pszichológus neve  a Flow- élmény fogalmával. A témában olyan széles körben ismert publikációk fűződnek hozzá, mint például a Flow, az áramlat című könyve, amely 1990- ben látott napvilágot az USA-ban, s a hazai közönség számára 1997 óta érhető el magyar nyelven. Csíkszentmihályi úgy véli, hogy a boldogság a velünk történő események sajátos értelmezésén alapul. Pozitív és negatív tapasztalatok egyaránt fontosak az életünkben. (Csíkszentmihályi, 2001 - idézte: Szabó, 2014). 

Nem egyszerű a Flow- élményt definiálni, de érdemes összegezni, amit tudunk róla. A flow élményre jellemző, hogy mellette minden más elhalványul. A flow nem feltétlenül könnyű körülmények között jelenik meg, sokszor olyan helyzetekben, amikor nagy megpróbáltatásokkal állunk szemben. (Csíkszentmihályi, 2001). Amikor az embernek flow- élménye van, a bevonódottság állapotába kerül. Ez a tudatállapot mindenkinek elérhető, aki komoly szinten foglalkozik egy számára fontos dologgal, és elköteleződik egy cél érdekében. Flow- élményt olyankor tudunk átélni, amikor azt érezzük, hogy birtokában vagyunk a saját képességeinknek, annak érdekében, hogy legyőzzünk egy kihívást. Az időérzékünk megszűnik, a figyelmünk leszűkül. Olyan mértékben fókuszált a figyelem, hogy eltűnik a szorongás is. Másokat teljesen kizárunk, egyedül az számít, hogy kihozzuk a maximumot az adott pillanatból. A flow- élmény motivál, erőt ad, és élvezetes. Különös jelenség, hogy az élmény eléréséért az ember bármekkora árat fizetne, annak ellenére, hogy az élmény átélése nem jár anyagi haszonnal. A flow – élményt autotelikus, önmagában jutalmazó élményként is definiáljuk, mivel maga a tevékenység jelenti az örömöt, s egyben a jutalmat is számunkra (Csíkszentmihályi, 2018).

Tévesen feltételezzük, hogy csak és kizárólag valamilyen élvezetes tevékenység, hobbi során kerülhetünk flow- állapotba. (Csíkszentmihályi,  1990). Az embereknek az anyagi biztonságért dolgozniuk kell, ez nem kérdés. Azonban, a munka jellegét megválasztva igen is van választási lehetőségünk abban, hogy megtaláljuk azt a munkát, ami az erőségeinkhez passzol, értelmet ad munkavégzésnek, s ez által képesek vagyunk flow-t átélni. A passzív tevékenységek, mint például a tv-nézés sokkal kisebb valószínűséggel juttatnak közelebb a flow – állapothoz, de nem lehetetlen. Előfordulhat, hogy valaki  egy számára lenyűgöző művészeti alkotás csodálása közben kerül flow – állapotba (Csíkszentmihályi, 1975). Azzal azonban számolnunk kell, hogy maga a passzivitás hosszú távon frusztrációhoz, és agresszióhoz vezethet. (Csíkszentmihályi, 2018).

Átélni a flow-t, és megérteni a mechanizmusát két teljesen különböző dolog. Sokan nehezen tudják elképzelni, hogy is lehet az, hogy a határainkat feszegetjük, a teljesítőképességünk maximumán dolgozunk, de a végén mégsem teljes kimerülést érzünk, hanem hihetetlenül feltölt minket energiával, és boldogság árad szét bennünk. Ahogy az 1970-es években megszületett a flow fogalma, a szakértők 9 önálló összetevőt azonosítottak, amik hozzájárulnak a teljes flow-élmény létrejöttéhez (Csíkszentmihályi, 2018).

„A folyamathoz szükség van három előzetesen megteremtett feltételre. Ezek a pillérek: a világos célok, a kihívás és a képességek egyensúlya; illetve az egyértelmű visszajelzések. Ezen három pillér nélkül a flow hat sajátossága- a negyediktől a kilencedik összetevőig: a flow folyamatjellemzői (process outcomes) – nem tud megjelenni.

 

Pillérek

1. Világos célok

2. Kihívás és a képességek egyensúlya

3. Egyértelmű visszajelzések

<

Folyamatjellemzők

4. Fókuszált figyelem

5. Elmélyedés a cselekvésben és tudatosság

6. Kontrollérzet

7. Az öntudatosság háttérbe szorulása

8. Az időérzékelés torzulása

9. Intrinzik motiváció (autotelikus élmény)

Mint sok más pszichés jelenség esetében, a flow-nál is azt tapasztaljuk, hogy nem gátoljuk a létrejöttét, ha nem foglalkozunk vele, ugyanakkor az sem garantálja az átélését, ha tudomásunk van a létezéséről.” (Csíkszentmihályi, Latter és Duranso, 2018, p.45-46.)

A flow-élmény egyénenként eltérő lehet. Az egyes összetevőit más sorrendben, más intenzitással tapasztaljuk meg. Sportolókon végzett flow – élménnyel kapcsolatos vizsgálatok szerint legtöbben  általában 5 vagy 6 tényezőt tapasztalnak meg egy flow- élmény alatt a 9 tényező közül (Jackson, 1995, idézi: Csíkszentmihályi, 2018)

 

A cikket írta Balogh Bella Bíborka, a csoportos fitnesz instruktor képzés gyakorlati oktatója, közgazdász, személyi edző, funkcionális tréner, jelenleg  BME pszichológia mesterszak hallgatója.

 

  

Források

Csíkszentmihályi, M. (1975). Play and intrinsic rewards. Journal of Humanistic Psychology, 15(3), 41. (Idézi: Csíkszentmihályi, Latter és Duranso, 2018)

Csíkszentmihályi, M. (1990). Flow: The psychlogy of engagement of optimal experience. New York: Harper Collins.

Csíkszentmihályi, M. (2001). Flow. Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Csíkszentmihályi, M., Latter, P., Weinkauff Duranso, C. (2018). A futás öröme. Technikák a jobb teljesítményhez. Libri, Budapest.

Szabó, O. (2014). A flow élmény kapcsolatai az önmegvalósítással, a hétköznapi eseményekkel, a szubjektív boldogsággal és az élettel való elégedettséggel. Viselkedésdinamikai műhelymunka – Pécsi Tudomány Egyetem

 

Az IWI Nemzetközi Fitnesziskoláról

Az IWI 20 éves munkájának köszönhetően iskolánk vezető pozíciót tölt be a hazai fitnesz, wellness és sport képzések piacán. Az IWI jóval többet jelent számunkra, mint egy sikeres üzleti vállalkozás! Szlogenünk, a „Szenvedélyből karrier" saját életutunk kifejeződése, melyet igyekszünk átadni a képzéseinkben résztvevőknek is!