TARTSD NAPRAKÉSZEN TUDÁSODAT!

Fitness Trend Magazin

Spa menedzserként Írországban

Spa menedzserként Írországban

Dajka-Szederkényi Kornélia riportját olvashatjátok Ujbányi Roland Spa menedzserrel. 

Ma egy nagyon különleges fiatalembert mutatok be, akinek a története egészen magával ragadó. Gondolatban, Ujbányi Roland sorai a szürke magyar hétköznapokból egy messzi táj varázslatos világába röpítenek, pont ugyanúgy, mint ahogyan ezt vele tette az élet 2015-ben. De kezdjük az elején Roland történetét, aki mára a Spa vezetője a patinás írországi Parknasilla Resort & Spa-nak. George Bernard Shaw az 1900-as évek elején a következő szavakkal jellemezte a hotelt: „Mondom én, hogy ez a hely nem tartozik egyetlen olyan világhoz sem, ahol Te és én valaha dolgoztunk vagy éltünk. Ez a világ az álomvilágunk része.”

Mosogatófiúból spa terapeuta

„Az én karrierem kissé nehezebben indult, hiszen angol nyelvtudás nélkül érkeztem a hotelbe és az első munkakörömben konyhai kisegítőként dolgoztam, de elhatároztam, hogy 2 éven belül a Spa részlegen, masszőrként fogok dolgozni.” Roland 2015. júniusában kezdett, szeptemberben azonban máris beíratták egy uszodamesteri tanfolyamra. Annak érdekében, hogy 2 hónapon belül sikeres vizsgát tehessen, naponta 20-25 szót magolt be a mosogató fölé ragasztott cetlikről. Roland szorgalmát, csapatszellemét és segítőkészségét a hotel vezetése is gyorsan fel- és elismerte, így lehetőséget adtak neki a fejlődésre. „Az évek folyamán több munkakörben is dolgoztam, mert szerettem volna minden részletét látni a hotelnek. Ezekkel a munkákkal és pozíciókkal a Spa részleg minden apró szegletét sikerült megismernem: a medencétől a gépházon át a szaunákig, és a fitneszteremtől a masszázs-szobákon át a Spa irodáig.”

Wellness ír módra

Roland jól képzett szakember, aki szabadidejében folyamatosan fejleszti magát. 2008-2012 között testnevelő-edző BSc diplomát szerzett, majd 2013-2015 között elvégezte a Nemzetközi Masszázs Akadémia Gyógymasszőr képzését, szakmai gyakorlatát pedig az ORFI-ban töltötte. Azóta is folyamatosan tanul valamit.

Mindezek ellenére, mint mondja „elég nehéz volt eladni engem a vendégeknek, mert Írországban a Spa kezelések inkább a beauty-ra és az arckezelésekre összpontosulnak és nagyon ritka a férfi Spa terapeuta, sőt, mondhatni, Írországban nem is létezik. Nagyon sok vendég női terapeutát kér a kezelésnél. Ezt egyébként sikerült azzal kiküszöbölni, hogy a visszajáró vendégek egyre többször térnek vissza az én kezelőszobámba.”

Roland nevéhez más újítás is fűződik. „2019. óta Szauna Szeánsz Programot csinálok a vendégeknek és ezzel szerintem azt is elmondhatom, hogy én vagyok az írországi szauna kultúra megalapítója. Nagyon nehéz volt elindítanom, mert a hotel vezetősége még sohasem hallott róla és az első pár szeánszra senki sem iratkozott fel. Ennek nagyon banális oka volt, ugyanis a ’seance’ szó az angol nyelvjárásban szellemidézést jelent. Továbbá az is nehezítette a programot, hogy az ír lakosság 78%-a nagyon vallásos és ezáltal nem létezik a meztelenség.” Az ír kultúrához és nyelvjáráshoz igazodva, Roland inkább egyfajta oktatást nyújt a helyes szaunázásról, aromaterápiás programokkal kombinálva.

Mi volt előbb – A Spa menedzser képzés vagy a Spa menedzser pozíció? Melyik hozta magával a másikat?

„Először a Spa menedzser képzés ötlete jött pontosan abból kifolyólag, hogy tartalmasabb karriert képzeltem el menedzserként, mint terapeutaként. Nagyon szeretek masszírozni, de sokkal többre vagyok képes és sokkal több mindennel tudom segíteni a hotel vezetését, ha nem bent a masszázsszobában vagyok. Ezért is jó a jelenlegi pozícióm, mert mindkettőt csinálom jelenleg. A menedzseri pozíció(k) szinte egyszerre hullott(ak) a nyakamba, mert a Spa, illetve a Leisure részleg vezetői nagyjából egyszerre léptek ki a hotel életéből, így mindkettőjük feladatait egymagam látom el azóta. Szóval azt mondanám, hogy a Spa menedzseri képzés bevonzotta a menedzseri pozíciót.”

Wellness és Spa menedzser képzés az IWI-nél – Neked mit adott?

„A Spa részleg teljesen másként működik, mint a hotelen belül más részlegek. Más az értékesítés és más szemlélet kell hozzá. A spa részlegen nem csak terméket, hanem egy élményt kell úgy összetenni, hogy az újra és újra eladható legyen.”

„A tanfolyam első hétvégéje azért volt különösen emlékezetes számomra, mert úgy érkeztem, hogy én Spa részleg vezető szeretnék lenni. Az első hétvége után úgy utaztam vissza Írországba, hogy már nem szeretnék az lenni. A hallottak alapján nem tartottam magam elég tájékozottnak és felkészültnek. Olyan dolgokról, kezelésekről, innovációkról, technikai dolgokról beszélgettek a csoporttársaim, amikről én még soha nem hallottam, ugyanis a Spa és Wellnesst területén Írország jó pár év lemaradással küzd Magyarországhoz képest. Mindez picit elvette a kedvem. A tanfolyam során azonban mindez átértékelődött bennem, és megtaláltam a képzésben azt, amit kerestem.” „Az összes oktató fantasztikus volt, kompetenciájukkal tették hitelessé a tanfolyamot. Közülük különösen is kiemelném Dr. Kuklis Eszter táplálkozási és Csillag Zoltán pénzügyi témájú előadásait.”

„Ami a leginkább tükrözi a tanfolyam értékét az az, hogy nagyon sokan, még a szakmában dolgozó külföldiek közül is, általában újdonságként kezelik azokat a dolgokat és értékeket, amiket én a tanfolyamról magammal hoztam.

A képzés különlegességet mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy a Spa menedzser képzés egy teljesen önálló kurzus, amely még egy hotel menedzsment egyetemi képzés 4 éves tananyagának sem képezi a részét. Ezt most a Kedvesemen keresztül látom, akit a Hotel beíratott a Tralee University Hotel Management képzésére. Éppen ezért, az IWI rendkívül nagy dolgot vállalt fel ezzel a kurzussal, és igen sokat tesz azért, hogy nemzetközileg is versenyképes Spa vezetőket képezzen.” 

2019-ben az év vendéglátóipari dolgozója

<„Úgy gondolom minden, ami a 2019-es évben történt a karrieremben, abban vitathatatlanul nagy szerepet játszottak az IWI-ben eltöltött hónapok. A 2019-es évben fejeztem be a Wellness és Spa Menedzser tanfolyamot, és ebben az évben a hotel engem jelölt az IHF – Irish Hotels Federation év dolgozója – Kerry megyei fordulójára. A hotel szektor kiemelkedő alakjaiból álló zsűri a személyes interjút követően, 15 kiváló jelölt közül engem választott arra, hogy képviselje Kerry megyét az IHF gálán Galwayban. Ezt követően az év végén a hotel engem választott meg az év „front of house” dolgozójának, a következő évben pedig – a menedzserek hiányában – az előléptetést is megkaptam.” 

Az interjút készítette és szerkesztette: Dajka-Szederkényi Kornélia, okleveles közgazdász, falusi turizmus menedzser, IWI Wellness és Spa Menedzser, PhD kutatását turizmus, egészségturizmus és vidéki turizmus témakörben végzi. 

Wellness- és Spa-menedzser képzésünkről bővebb infókat a következő itt olvashatsz.

IWI Nemzetközi Fitnesziskola - Fitnesz szakmai képzések Budapesten, vidéken és online. Személyi edző, Fitness instruktor, Csoportos Fitness instruktor, Sportoktató, erőnléti és rehabilitációs képzések, NASM tanfolyamok, továbbképzések, akkreditált workshopok. Egyszerű jelentkezés!
Az IWI Nemzetközi Fitnesziskola több, mint 2 évtizedes innovatív tevékenységének köszönhetően iskolánk vezető pozíciót tölt be a hazai fitnesz, wellness és sport képzések területén. Cégcsoportunkat az IWI Európa Kft és az IWI Project Kft alkotja, melyek az iwi.hu, iwireps.hu, valamint a webshop.iwi.hu weboldalakat üzemeltetik és tulajdonosai az „International Wellness Institute" márkanévnek is. Az IWI jóval többet jelent számunkra, mint egy sikeres üzleti vállalkozás! Szlogenünk, a „Szenvedélyből karrier" saját életutunk kifejeződése, melyet igyekszünk átadni a képzéseinkben résztvevőknek is!

Solutions

FACEBOOK

iwireps
webshop