TARTSD NAPRAKÉSZEN TUDÁSODAT!

Fitness Trend Magazin

„Hitelességem titka – Aszerint élek, amit tanítok!”

„Hitelességem titka – Aszerint élek, amit tanítok!”

A wellness szó hallatán, többségünk lelki szemei előtt a luxus spa létesítmények csillogó és exkluzív világa jelenik meg. Szinte a bőrünkön érezzük a bársonyos fürdővíz érintését és orrunkban a kényeztető pakolások illatát. A wellness azonban ennél sokkal többet jelent, túlmutat a beauty és testkezeléseken. Tágabb értelemben véve a wellness egy élet- és szemléletmód!

A testi-lelki-szellemi egyensúly megteremtése mindannyiunk számára elérhető, így a saját, mindennapi wellness élményünket mi magunk teremthetjük meg egy kis tervezéssel és tudatos életvezetéssel. Mindezt hogyan?

Erről beszélgettünk egy késő nyári, forró délutánon dr. Kuklis Eszterrel, aki többek között az IWI Wellness és Spa Menedzser képzés oktatói gárdájának egyik oszlopos tagja. A doktornő az egészségmegőrzéssel, táplálkozással, a wellness életmód gyakorlati megvalósításával kapcsolatos tárgyköröket oktatja már hosszú évek óta, az IWI képzésében résztvevők számára.

Orvosból gyógyító

A frissen végzett fül-orr gégész orvos elszántan vetette bele magát a kórházi beteggyógyításba, azonban az állami intézményben eltöltött két év a világot megváltó nagy tervek helyett a teljes szakmai kiábrándulást hozta magával. „Egyszer sem láttam daganatos beteget gyógyultan távozni onnan; sem azt, hogy a mandulaműtétek és az antibiotikum kúrák hosszú távon egészségessé tettek volna bárkit is.” Szűkebb és tágabb környezetének egészségi állapotát látva, elkezdte tehát keresni a hosszú távon megoldást jelentő, alternatív gyógyászati lehetőségeket.   Homeopata végzettséget szerzett, amely egy nagyon jó alternatív terápiás lehetőség az orvosok számára, azonban ezek a szerek sem érnek semmit, ha a páciens nem változtat az életmódján, táplálkozásán. Mindezt saját magán is megtapasztalta, amikor egy magánrendelőbe kerülve, elkezdte önmagán is kipróbálni és felfedezni az ott alkalmazott alternatív terápiák jótékony élettani hatásait. A személyes tapasztalatokat azóta már képesített életmód terapeuta és tanácsadóként adja tovább.

Wellness életmód a saját hétköznapokban

Az életmód terápia a személyes életmódját is rendkívüli módon megreformálta, s a prevenció híve lett. Hisz a személyes példamutatásban, mert csak így hiteles mindaz az ismeretanyag, amit át kíván adni. „Amit tanítok, azt én az életben is csinálom. Vegetáriánus vagyok, odafigyelek arra, hogy mit eszem. Rendszeresen járok edzeni, a lányommal közösen. Ha időm engedi és tehetem, akkor a heti két edzés mellett még a természetben nordic walkingozom.” A gyakorlat azt is igazolja, hogy az egészséges táplálkozáson és testmozgáson túlmenően, a wellness életmódnak mennyire meghatározó területét jelentik a kiegyensúlyozott emberi kapcsolatok.

Lelki egyensúlyban - keresztyén hitélet és meditáció

Arról is mesélt a doktornő, hogy az utóbbi időben rendkívül elkezdte érdekelni a stressz, stresszkezelési technikák, mostanában pedig a kiégés, divatosan burn-out. Mint mondja: „Én hívő ember vagyok. Stresszkezelésként szoktam imádkozni, meditálni. De nagyon szeretek jógázni is.” Hívő emberek között mindig kényes kérdés a meditáció, relaxáció – már maga a szóhasználat is. Felmerül a kérdés, hogy milyen eszközök, módszerek állnak akkor a keresztyének rendelkezésére?  Gyökössy Endre az igazi értelemben vett lelkipásztor és lelkigondozó, pasztorál pszichológus volt, aki Svájcban tanult, még személyesen Jungtól. „Reformátusként én az ő kezei között nőhettem fel, nála konfirmáltam és ittuk a szavait.” ’Kézfogás a magasból’ címen kiadott prédikáció gyűjteménye a belső szobába való elvonulásról és meditációról szól. A füzet útmutatást ad ahhoz, hogy ezt miként lehet relaxációvá formálni. „Amit most próbálok beépíteni a munkámba, ahhoz nap, mint nap olvasom a füzeteit, hogy hogyan legyek valóban gyógyító és nem csak orvos.”

„Ami ennyire jó, azt másoknak is meg kell tanítani”

A doktornő számára a wellness életmód mára a hétköznapok részévé vált az alábbiak által: rendszeresen mozog, egészségesen táplálkozik, kerüli a káros szenvedélyeket és szintetikus gyógyszereket, figyelmet fordít a rendszeres ellazulásra és stresszkezelésre, környezettudatosan vezeti háztartását, és felelősséget vállat a saját egészségéért a személyes döntésein keresztül. Mindezek hatására „olyan fordulatot vett egészségi szempontból is az életem, amiről azt gondoltam, hogy ha én ilyen jól érzem magam attól, hogy változtattam, akkor ezt meg kell tanítsam másoknak, és akkor ez egy jó irány lesz.”  Már a saját magánrendelőjében dolgozott, amikor megkereste egy úriember egy prevenciós intézmény létrehozásának a tervével. Ennek kapcsán számos nemzetközi programot, kutatást ismerhetett meg, konferenciákon vett részt. Ott nagyon komoly szakemberekkel, intézményvezető professzorokkal, külföldi tudósokkal dolgozhatott együtt. Sőt, még egy Nobel-díjassal is találkozott, ami fantasztikus élmény volt számára. „Így kerültem bele egy projektbe, amelyben szívinfarktuson frissen átesett betegeket oktathattam. Nekik kellett elmagyaráznom, hogy miért szükséges mozogniuk, változtatniuk a táplálkozásukon és a stresszel való megküzdési módszereiken. A projekt lényege az volt, hogy mérni lehessen az edukáció hatására elért változásokat, és visszajelzést kaptam, hogy ez mennyire működő és hatékony program lett. Már két ilyen projektben is részt vehettem.”

Miért az IWI?

Eszter úgy emlékezik vissza, hogy már a korai kezdetektől az IWI Nemzetközi Fitness Iskola oktatói csapatának tagja. Miután a tulajdonos, dr. Zopcsák László hallotta egy előadását, felkérte őt arra, hogy vegyék be a témát az oktatási anyagba. Azóta csak bővült ez a repertoár. „Meg kell mondjam, számomra nagyon meggyőző  Laci innovatív személyisége, szakma iránti elkötelezettsége, tettvágya, és hogy mindezek mellé mégis csak tudományos fokozatot, doktori címet szerzett azért, hogy még nagyobb hitelt szerezzen a szakmai üzenetének. Megtiszteltetésnek veszem, hogy részese lehetek ennek az úttörő munkának, ennek az iskolának, és én is itt oktathatok!”

Wellness menedzserek jelentősége

Az egész Wellness és spa menedzser képzést abszolút vonzónak találtja, mert hiányszakma a piacon. A hazai wellness iparágban nincsen még egy ennyire összetett, átfogó, rendszerező tudást adó képzés, amely ekkora szakmai múltra tekinthet vissza. „Nem is értem, hogy miért is nem ülnek itt még többen?!” Számos, a maga szakterületén magasan képzett kollégával dolgoznak együtt a Wellness és spa menedzser képzésben, ahol a doktornő a preventív életmóddal, a táplálkozással és a munkahelyi egészségfejlesztéssel kapcsolatos ismereteket oktatja. „A wellness a jól-lét, és ebbe szervesen beletartozik a táplálkozás is, hiszen abból építkezik a testünk, abból nyerjük az energiát. Az egészséges táplálkozás egy alap, amely azután kiegészül az egészséges mozgással. A szállodában dolgozó wellness menedzsernek tudnia kell, hogy a táplálkozás egy alapkérdés. Lehet jól felszerelt a szálloda, de ha egészségtelen az ételkínálat, akkor ne beszéljünk wellness szállodáról. Az összkép az egészségről szóljon!” Wellness menedzser azonban nem csak szállodában dolgozhat, hanem cégek, vállalatok HR osztályán is, mint worksite-wellness munkatárs. Ő is szervezhet a céges alkalmazottaknak egészségfejlesztéssel kapcsolatos programokat. Magyarországon ez az irány még egészen gyermekcipőben jár, ezért szeretettel várjuk a multik HR-es munkatársait, döntéshozóit is a képzésre.

 

Lejegyezte és szerkesztette: Dajka-Szederkényi Kornélia (IWI)

 

 

IWI Nemzetközi Fitnesziskola - Fitnesz szakmai képzések Budapesten, vidéken és online. Személyi edző, Fitness instruktor, Csoportos Fitness instruktor, Sportoktató, erőnléti és rehabilitációs képzések, NASM tanfolyamok, továbbképzések, akkreditált workshopok. Egyszerű jelentkezés!
Az IWI Nemzetközi Fitnesziskola több, mint 2 évtizedes innovatív tevékenységének köszönhetően iskolánk vezető pozíciót tölt be a hazai fitnesz, wellness és sport képzések területén. Cégcsoportunkat az IWI Európa Kft és az IWI Project Kft alkotja, melyek az iwi.hu, iwireps.hu, valamint a webshop.iwi.hu weboldalakat üzemeltetik és tulajdonosai az „International Wellness Institute" márkanévnek is. Az IWI jóval többet jelent számunkra, mint egy sikeres üzleti vállalkozás! Szlogenünk, a „Szenvedélyből karrier" saját életutunk kifejeződése, melyet igyekszünk átadni a képzéseinkben résztvevőknek is!

Solutions

FACEBOOK

iwireps
webshop